Mostanában -vagy négy napja- nincs lábfájás, helyette szédülgetés, bizonytalan járás a jellemző. Ezek szerint öregkori jellemzőként minden napra kell valami emlékeztető az elmúlásra, elhasználódásra. Na, akkor jó. Nem terhelek vele orvosokat, egészségügyet, nem teszem ki sem őket, sem magamat a szinte nevetségesen képtelen ellátásnak, embertelenségnek.
Írnom kellene, de eltapsolom az időt minden és mindenegyes nap... Tegnap Kislánnyal megbeszéltem, milyen ajándékot adjak nekik Karácsony vagy bármi alkalomból /fiam utálja a neves napokat, ünnepeket és ajándékozásokat/. Pocsék már az ágyuk, ami sokéven át Zsuzsa és férje ágya volt, majd Zsuzsáé, utána z enyém, végül a fiataloké. Egy katalógusban találtak megfelelő fekvő alkalmatosságot, ötvenezer fölött valamennyivel. Mivel Kislány is keres, van pénze, meg tudják vásárolni, ha én is adok bele. Ezek szerint megvan a karácsonyi ajándékuk, kapnak a bútorhoz tőlem egy húszezrest.
Vajon mit adjak kisebbik lányomnak és férjének? Várom a felcsúti fickó által ígért -nyugdíjasoknak szóló- pénzt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése